Emlékezés
2014. október 19.
1956. október 23-án, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) által szervezett budapesti tömegtüntetéssel – és számos vidéki megmozdulással – kezdődött az országot hamarosan lángba borító forradalom, aminek legfőbb kiváltó oka a sztálinista diktatúra által keltett általános társadalmi elégedetlenség volt. Melyek voltak a célkitűzések, milyen változásokat akartak eleink? Mindenek előtt a kommunista pártdiktatúra helyett, szabad választásokon alapuló demokratikus államformát. A többpártrendszer bevezetését. A társadalmi szinten kiváltságos pártarisztokrácia eltörlését. Az elnyomó szervek (ÁVH) azonnali felszámolását. A katonai blokkból, a Varsói Szerződésből való azonnali kilépést. A munkabérek reálértékének helyreállítását és a beszolgáltatások eltörlését. Természeti kincseink, az urán, a bauxit szabad áron való értékesítését. Az ország katonai megszállásának megszüntetését. A szovjet kultúrpolitika helyett teljes vallásszabadságot, hagyományainknak megfelelő oktatást. Független sajtót. A forradalmat az akkori államhatalom a szovjet csapatok segítségével leverték, ennek ellenére emlékezetünkben és a világtörténelemben is a magyarok hősi küzdelmeként maradt fenn. Az alábbi idézetekkel emlékezzünk a forradalom hőseire:
“A szívem vérzik, egész létemben megrendülve állok, felejthetetlen hőseink holteste előtt, már sírni sem tudok és nem is tudom, mit kellene mondanom ennek a csodálatos magyar ifjúságnak! Egy összetört aggastyán szól hozzátok, aki zokogni szeretne, zokogva szeretné forró szívetekre hajtani elfáradt fejét, és arra kérni benneteket, hogy akármi következik is ránk, ti még forróbb szeretettel zárjátok édes, fiatal szívetekbe hazátokat, ezt a sok, mérhetetlenül sokat szenvedett Magyarországot!”( Füst Milán)
"Ami a magyarsággal történik, rosszabb, mint ami a tatár- vagy törökdúlás idejében történt. Akkor pusztult nép, vagyon, folyt a vér, prédálták a magyarság értékeit: de a bolsevista-orosz pusztítás mélyebben roncsol, a nemzet életidegét, öntudatát akarja átvágni" (Márai Sándor)
„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” (Albert Camus) (Albert Camus)
„Aki ma hallgat Magyarország szenvedéseiről, az nemcsak elfogadja azt, ami történt, de cinkossá is válik a magyar nép leigázásának bűnében”( Krisna Menon)
„Silány papír az elárult törvény, / Fenn véres tűzszárnyak: Budapest ég. / Ábel Káinra kést emel újra, / Júdásnak egy Krisztus nem volt elég.” (Francisco de Moreira das Neves)
„Egy egész államrendszert építettek fel abból a célból, hogy az igazságot eltorzítsa, a gyengét erősnek, az erőset gyengének, a szépet csúnyának, a csúnyát szépnek és mindenekelőtt az erkölcstelent erkölcsösnek tüntesse fel. Most, amikor az eszmék szabadon összemérhetik erőiket, minden hamisításra, minden megtévesztésre fény derül.” (Háy Gyula)
„Nem tudtunk élni értetek, / önmagunkért, az emberért / nem osztottuk meg szép halálotok / soha nem leszünk kultúremberek” (Alain Bousquet)
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szép megemlékezés. Most mégis csak a múlt a lényeg, arra emlékezünk... De a jelen és a jövő kilátástalansága, talán összefügg azzal a szemlélettel, amit a nyugat akkor is követett. Nem voltunk fontosak nekik. Csak látszatból álltak mellénk. De valós lépéseket nem tettek, hogy segítsenek. Akik meghaltak a szabadságért, főhajtás és tisztelt jár nekik.
Üdv,
Pí.
Érzem a súlyát!
Ma már az ifjúság másként fejezi ki az elégedetlenségét a mostani Kormánnyal, a magyarországi helyzettel. Elhagyja a hazáját, az országát a jobb élet reményében, és idegen honban keresi a boldogulását a maga és a családja számára.
Családok válnak szét, tartják a kapcsolatot a távolból, már amennyire a távolság ezt megengedi. Hová vezet ez az út?
Ma erre lehetőség van, és mi volt a múltban? Messze nem ilyen egyszerű volt a kérdés.
Vajon kinek, kiknek jó ez? Akik tehetnének valamit, miért ezt a megoldást választják?
Vajon mi, akik itt élünk, eszünkbe sem jut, hogy másutt keressük a boldogulásunkat, nem érdemelnénk meg annyit, hogy kitartsanak a végsőkig? Ha lehetőségünk lett volna rá, éltünk volna e azzal, hogy idegen országban keressük meg a kenyérre valót? A megélhetésen kívül mit jelent ma egy fiatalnak a haza, a valahová tartozás igénye, a remény, az otthon fogalma, hová született?
Fogalmam sincs!...
A Kormányunk miért nem érzi, hogy baj van?