Nő a volánnál 8. – utolsó rész
Látogatók száma: 46
Nőnapi kalandom. – Az előzőeknél jóval később történt. Mint ráérő nyugdíjas, szívesen elvittem férjemet autóval, ha kiszállásra kellett mennie. Többször itthonról indultam együtt férjemmel, amikor egyedül kellett kiszállásra mennie,
de az is előfordult, hogy a megbeszélt időben a cégnél vettem föl.
Ha Pestre készült hivatalos ügyben, oda is én fuvaroztam. Ilyenkor meglátogattam valamelyik gyermekem családját. Most ügyeit befejezve, lányomhoz indultunk az Amerikai útra. Újpesten, az egyik piros lámpa előtt kellett várakoznom. Egyszer nagy csattanás, valaki a kocsinak ütközött. Hátra néztem, egy fekete Volga állt mögöttem túl szorosan a Warbicsekez préselődve; az én kocsim állította meg! Úgy látszik, a vezetője elbámészkodott. Megijedtem. A sofőr kiszállt, bekopogott az ablakomon, elnézést kért a koccanásért. Közben a lámpa zöldre váltott, nem lehetett feltartani a forgalmat, megbeszéltük, hogy csendesebb helyen tárgyaljuk meg a teendőket. Bekanyarodtunk egy mellékutcába. A kocsiból kiszállt három katonaruhás tiszt, bemutatkoztak, ők is bocsánatot kértek, s egyben Nőnap alkalmából minden jót kívántak nekem…
Magamban arra gondoltam: hamar teljesült a kívánságuk! – A Kecskeméti Polgári Védelem tisztjei voltak az utasok. A sofőr szabadkozott, hogy húsz éve vezet balesetmentesen (hivatásos vezető), de még ilyen nem történt vele, – valahogy most elkalandozott. Hát, – ilyen is történik néha!
Kitöltöttük a nyomtatványokat, körbenéztük a kocsit, hátul a bal oldali lámpák összetörtek, s nem tudtam kinyitni a csomagtartót sem. Na, gondoltam, egy kosárban ott van 50 tojás, amit lányomnak viszek, vajon épségben maradtak-e? – Majd meglátjuk, ha odaérünk a Klinikára. Nehéz volt vezetni a nagy forgalomban, mert menet közben vettem észre, hogy a bal hátsó-index sem működik, ezért a lenyitott ablakon bal kezemmel integettem, amikor arra kellett kanyarodtunk.
Megúsztuk további baj nélkül, odaértünk az Amerikai útra. A Klinikán segítséget kértünk, akadt, aki kinyitotta a csomagtartót. Legnagyobb csodálkozásomra a tojások épségben úszták meg az ütközést. Kipakoltuk a többi holmit, elbúcsúztunk a lányomtól és elindultunk egy szerelő műhelyet keresni, ahol kijavították a hibákat. A kárrendezést a biztosító kifizeti, amit otthon kell intéznem.
Késő délutánra járt az idő, ezért hazafelé a váci Kőkapu melletti vendéglőben vacsorát rendeltünk. Az autó tetején még sokáig lehetett zajt hallani, ami eszembe juttatta a Váci híd előtt nem is olyan régen törtét kalandot.
** **
Őzikékkel találkoztunk. – Férjem váci munkahelye beolvadt a gödi termelőszövetkezetbe. Vácra átszállás nélkül utazott, most ott átszállva, tovább kell utaznia, ráadásul a megállótól gyalog érhető el a telephely. Amikor lehetett, Vácról egyik kollégája autójával együtt utaztak a cég központjába.
Mióta nyugdíjba mentem, sokfelé járok autóval. A benzin se drága, gyakran férjemmel tartok, ha kiszállásra kell mennie, s visszatérítik a felmerült költséget. Egy őszi hajnalon férjem ijedten ébredt álmából, nem tudtam, mi nyugtalanítja annyira. Kétségbeesve közölte, hogy nem hallotta az óra csörgését, elaludt. A hajnali buszt már nem éri el, pedig hat órakor Vácon találkozója lett volna a munkatársaival, s onnan indulnának együtt kiszállásra.
Ijedt arcát látva eszembe jutott, hogy a sok rossz tulajdonsága mellett – beosztását illetően – gondos és lelkiismeretes mindig. Építészmérnöki diplomája van, és igen jó szakmai szempontból. (Micsoda szélsőségek!)
– És ez miért olyan nagy gond? – tettem föl neki a kérdést. Én is fölkelek, elkészülök és elviszlek Vácra kocsival, odaérünk idejében, nyugtattam meg. (Háborúban sérült lába miatt nem vezet autót.) Igaz, nem szeretek sötétben közlekedni, de visszafelé már világosban vezetve jöhetek hazafelé.
Gyors készülődés, indulás az újabb Warbicsekkel. Amikor kiálltam a garázsból, még egész sötét volt. Tempósan haladtunk, jó útviszonyok mellett. Sorban elhagytuk a településeket, majd az erdei parkoló után, az úttesten gyanús mozgásra lettem figyelmes. Meresztgettem a szemem a félhomályban – s a gépkocsi fényszórójában mit látok?
Egy csoport őzike haladt át előttem az úttesten. Lassított tempóban araszolva nem okoztam kárt sem az állatokban, sem magunknak. Már egészen a közelükbe értem, amikor a csoport valamennyi tagja – szerencsére épségben – átért az út másik oldalára, mindnyájan visszafordulva megálltak az árok szélén, a félhomályban csodálkozva néztek rám az autó reflektorfényében ragyogó szemeikkel… Olyan kedves jelenet volt, annyira meghatódtam, ahogy láttam őket egészen közelről, kíváncsian, mind felém fordulva…
Képek: Tulipánok - Nő ül a volánnál - Őzike – Szarvas, – és Felhő alkonyatban
A cikket írta: katalina
Hozzászólások
időrendi sorrend
ezért lenne jó, ha hangos könyvként is hallgathatóak lennének az írások
Syndney-be a 2rrr fm rádióba úgy szoktam elküldeni az írásaimat.
:)
grat.