Karácsonyi emlékek -karácsonyi pályazat-

Látogatók száma: 62

Karácsonyi emlékek

Az év lassan a vége fele közeledik. A nyár már rég elmúlt, a fák is elhullatták sárga-barna-vörös színben pompázó leveleiket, csak a fenyők zöldellnek hősiesen a hegyoldalon. Fog vacogtató hidegek a reggelek, aztán ma délután játszadozva földre szálltak az első hópelyhek. Az ablakból figyelem őket, és bár még több mint egy hét van karácsonyig, ünnepi hangulatom támad. A szomszédból áthallatszik egy karácsonyi dal halk zenéje. Lehunyom a szemem, és átengedem magam az emlékeknek.

Kislány voltam, talán öt éves. Akkoriban még nem volt divatos Mikulást bérelni, és mindenki csak álmodozni mert, hogy egyszer találkozik Vele. Talán én voltam az egyetlen a faluban, akinek teljesült ez a vágya. Egy hideg, téli este bekopogott hozzám. Piros bundában, fehér szakállban, lyukas csizmában. Hogy mi volt a zsákjában, már nem emlékszem pontosan. Nem az volt a fontos, nem az ajándékok tettek boldoggá. Neki örültem. Annak a tíz percnek, amíg beszélhettem hozzá. Gyorsan felajánlottam neki az apu bakancsát, és lelkére kötöttem, hogy majd küldje vissza. Jóval később tudtam meg, hogy a didergő, mégis kedves, mosolygós Mikulás, nem volt más, mint az apám.

Aztán eljött a karácsonyeste. Izgatottan vártuk. Az volt maga a varázslat, a csoda. Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor az ablak alatt megcsendült a kis csengő, és berohantunk a szobába, ahol büszkén fitogtatta gyertyafényben tündöklő díszeit a karácsonyfa.

„ Halk csengő, szól a szánon... ” hallatszik át a szomszédból, elmosolyodom. Pár éve a családommal kirándulni mentünk a hegyekbe karácsonykor. Az egyik faluban lovasszánt béreltünk, és téli sétára indultunk a csillogó hóruhába öltözött fák közt. A patkók vidáman kopogtak a jégen, a bátyám gyerekeinek hangos nevetése betöltötte a vidéket. Nem foglalkoztunk a hideggel, magával ragadott a havas táj szépsége, a természet nyugalma. Aztán, mikor forró tea és forralt bor segítségével átmelegedtünk, és anyu szerint visszatért belénk az élet, a keresztlányom kioktatott, hogy mit kell tenni a levéllel, amit az ember a Jézuskának ír. „ Megírod neki, hogy mit kérsz, aztán, amikor elkészültél vele, kiteszed az ablakba, és amíg zuhanyozol, addig a Jézuska vagy egy Angyal elviszi. Te még ennyit sem tudsz? Még jó, hogy vagyok én neked. Mihez kezdenél nélkülem? A Mikulásnak ott a krampusz, a Jézuskának az Angyalok. Neked meg én. Ha-ha-ha. ”

Azóta eltelt ismét néhány év, nekem is van párom, bár nem karácsonyra kaptam. Rá kellett jönnöm, hogy csodák máskor is lehetnek, bár az évnek ebben a szakában gyakrabban előfordulnak, és erősebben. Néhányan azt hiszik, hogy az ünnep a fényárban úszó városokról szól, a rohangálásról, a tolongásról az üzletekben, a drága ajándékokról. Szerencsére egyre többen vagyunk azok, akik tudjuk, teljesen más értelme van az egésznek. A szeretet, a család, összetartozás, béke, a gyerekek kacagása, apró meglepetésekkel, kalács-, narancs- és fenyőillattal fűszerezve.

http://www.youtube.com/watch?v=2p1a4Wyo1Xs&feature=related

A cikket írta: Magda22

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Manó

Nagyon szép, kedves történet.

 

Szép a történet, kár, hogy olyan sokszor használod a "volt" szócskát.

Üdv: Skoky

Pinokkió

Szia Magda!
Ezek a szép emlékek azok amikre mindig jó visszaemlékezni, hidd el ez egész életeden át elkísér majd!
Üdv, Pinokkió

Black Ice

Nagyon szép és igaz értékekről szól ...Nekem tetszik 5csillag!
Üdv. Black Ice

zsoltne.eva

Nagyon szép történet, nekem is tetszik. Sajnos néhol kikerülhetetlen a "volt" szócska használata.
Íme: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer, egy ember, szakálla volt kender! :-)