Majális és egyebek

2024. május 1.

Vissza a naplóhoz

Fater az Ildiéktől jött haza és mondta, hogy ők mennek a gyerekekkel és állítólag kérdezte az Ildi, hogy mi kimegyünk-e, szóval fater megkérdezte kimennék-e? (Csoda, mert kb. sosem visz sehová.) Naná, hogy mentem volna, pont az előbbi okból, mivel már begolyózom az állandó itthonrohadástól, szóval kajáltunk és hívta az Ildit, hogy jöjjön majd értünk, mert akkor nem kell toligálnia, ha kocsival megyünk, ott helyben meg lábon is tudok közlekedni, mert annyit nem sétálunk, hogy meghaladja a gyalogos hatótávomat. (Aztán ott kiderült, hogy annyit sem bírok. :-D Nem gáz, leültem a fűbe, ahányszor kellett.) Nem fértünk volna be annyian a kis Yarisba, úgyhogy előbb kivitte a gyerekekkel az unokatesómékat, azután eljött értünk. Elvileg 27 °C volt ma errefelé, de gyakorlatilag volt az 30 is, szóval nyári szerkóban nyomtuk. A végére mondjuk szélvihar lett és jócskán lehűlt, de akkor már jöttünk hazafelé. Elég lapos és szegényes volt a majális, gyerekkoromban nem ilyen volt ez sem, volt egy csomó játék, árus, lufis, stb. és persze nem volt ez az irdatlan drágaság. Ezzel szemben itt mutatóban volt egy körhinta, egy kisvonat, meg egy dodgem, valamint színpadon szólt valami zene és volt egy rakás árus, szóval abból nem volt hiány, csak éppen olyan árak voltak, hogy elképesztő. Persze a gyerekeknek ez is, az is kellett volna és a Réka részéről volt is bőgés, mert valamit nem kapott meg, a Kitti már megértette, hogy x-t nem kaphatja meg, mert drága, de kaphat helyette y-t, amire még hajlandó volt lóvét áldozni az unokahúgom. Mi ugye leginkább az ingerek, a kimozdulás miatt mentünk csak. Fater akart vattacukrot, amolyan nosztalgiaként, de felhúzta magát az árán és inkább nem vett. Nemsokáig maradtunk, mert kezdtek bezsongani a köl'kök, meg a ketyegőm nem volt partner a mászkálásban-ácsorgásban (a futóművek még kitartottak), pedig tényleg azon a kereten belül voltam, amit elvileg lábon is bírok, úgyhogy 2 kanyarban megint eltaxizta a bandát az Ildi, ezúttal az egyik nem messzi fagyizóhoz. Ott legalább le lehetett ülni rendesen. Nem is baj, hogy hamar eljöttünk a majálisról, mert egyfolytában a zsörtölődést hallgattuk fateromtól, meg a gyerekek is kezdtek bepörögni. A fagyizónál sem maradtunk sokáig, mert akkor meg már a Bella volt nyűgös a fáradtságtól másfél éves lévén, meg akkor jött a viharos szél és hűvös, úgyhogy hazavitte őket az Ildi, addig mi ott ültünk a fagyizónál az öreggel, aztán minket is hazahozott. Nem volt tehát valami érdekfeszítő és lazulást biztosító program, de legalább addig sem itthon rohadtam.

Múltkor írtam, hogy találtam bambusz zoknit, amiről azt hallottam, hogy nem izzad bele az ember, vagy ha igen, kevésbé, mint más anyagból készültekbe. Azok kedvéért, akik esetleg hasonló problémával küzdenek, leírom, hogy tényleg jó, szóval egy próbát megér. Legalábbis nekem is bejött, pl. most a melegből, kb. 1,5 órás cipőviselés után hazaérve is majdnem száraz volt a zokni. Nem reklámnak szánom, csak hátha segít másnak is.

Tegnap kaptam egy privát üzenetet messengeren egy ismerősömtől, hogy a legjobbkor olvasta az előző posztomat, mert hasonló helyzetbe került és az ima, meg a saját ereje mellett segített neki 1-2 sorom, szóval örültem, mert éppen az volt a célom, hogy ne csak magamat emlékeztessem arra, miért kell kitartani, bízni, stb., úgyhogy már csak ezért is megérte az a poszt. Azóta sem rántott vissza semmi, sőt, nemhogy nem aggódom, inkább tele vagyok optimizmussal és reménnyel, még a repülést illetően is. Képtelen vagyok feladni azt is, vagy bármit. Néha úgy tűnik, hogy feladok ezt-azt, de végül mégis mindig felülíródik, mert valami ösztönösen hajt tovább mindig.

A bejegyzést írta: Arnold91